Illegális gyorsulási verseny
Az illegális gyorsulási verseny engedély nélküli rendezvény az autók, motorok, és a járműtuning iránt érdeklődőknek.
Magyarországon az egymással versenyzők egy le nem mért útszakaszon az autók gyorsulását mérik össze. A magyarországi versenyek nem pénzben vagy forgalmiban zajlanak, mint a nagy sikerű amerikai filmekben (Pl.: Halálos Iramban) hanem simán kedvtelésből.
A versenyekről
1985-től van jelen Magyarországon a gyorsulási versenyzés. 1985-97-ig a Páty-Budakeszi szakaszon rendszeresek voltak az illegális versenyek, majd hosszú szünet következett. 1998-tól ismét megjelentek az illegális gyorsulásik először Budapesten. 2002-től Budapestről kiindulva a versenyek elterjedtek az egész országban. Több vidéki nagyvárosban is megrendezésre kerültek az idők folyamán. A média napról napra többet foglalkozott a versenyekkel és ezzel csak szaporította az érdeklődők számát.
A versenyeket nem egy társaság szervezi és a versenyzőket nem kell meghívni az éjszakai futamokra. Az autóépítők megtalálják egymást a városokban és összeverődve mennek ezekre az illegális versenyekre.
Budapesten több helyszínen vannak ilyen versenyek.
Veszélyek
A rendőrség már több éve próbálja megfékezni a versenyeket az ott előforduló halálos balesetek miatt. Gyakran előfordul, hogy az óvatlan nézelődők túl közel állnak a több mint 100 km/órás sebességgel haladó autókhoz, és azok elsodorhatják őket, vagy a nagy tolakodásban könnyedén az autók alá kerülhetnek.
A másik gyakori indoka a baleseteknek a vezetők óvatlansága vagy átépített járműveik meghibásodása.
Az illegális gyorsulásra kilátogatók alig egyharmada az, aki versenyzési szándékkal érkezik ki. Mára a nézőközönség a jelenlévők nagyobb hányadát teszi ki.
Volt versenyhelyszínek Budapesten és környékén
Műegyetem rakpart (megszűnt fekvőrendőrök lehelyezése miatt és a KPM sorozatos látogatásai miatt)
Erzsébeti Szennyvíztisztító (megszűnt, mert az újonnan épült logisztikai park nem nézte jó szemmel a tömeget)
Flóra (a szigetszentmiklósi virágpiac mellett volt a verseny, de az átépítések miatt megszűnt)
Lakatos úti lakótelep (szintén megszűnt a polgárőrség és a rendőrség erőteljes fellépése miatt)
Gyáli logisztikai park (megszűnt mivel az odalátogató tömegek nem fértek el)
M3 bevezető Shell kút (itt csak találkozók voltak versenyek soha; a rendőrök mindig a helyszínen voltak, de inkább demonstrálás végett)
Savoya park (megszűnt, mert a bevásárlóközpont megnyitott)
Óbudai-sziget (a kihelyezett forgalomlassító betonterelők miatt megszűnt)
Helikopter út (néhanapján van még, de csak késő este, mikor nincs forgalom)
Rákospalotai szemétégető (az ott található parkolót sorompóval lezárták, így nem tudnak ott gyülekezni az autósok)
Nagyvásártelepi sertés feldolgozó üzem ( Az úgynevezett "Hangár" néven elhíresült hely, a rendőrség erőteljes fellépése miatt mára már szinte teljes mértékben megszűnt)
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.